Majdnem Oscart kapott Mickey Rourke ezért az alakításért. Azért ez durva. A pankrátorért hulló díjeső inkább annak köszönhető, hogy a nem kevés önreflexiót tartalmazó történettel Mickey állítólag Visszatért. Emellett egy olyan öngerjesztő sajtófelhajtás van/volt körülötte, hogy mindenki azt hiszi, hogy valami korszakos dolog történt. Pedig nem. Jó a film, de ennyire azért nem. Ne hagyjuk magunkat.

Miközben nézem az Egy boltkóros naplója című filmet folyton azon jár az eszem, hogy Amerikában valóban létezik-e a boltkóros kifejezés (shopaholic) és mekkora lehet ez a réteg, akiknek a vásárlás az élete. Ez a film ugyanis nekik szól és egy nagy biztatás számukra, hogy több ezer dolláros tartozás után is ki lehet mászni a csávából, sőt még egy álom pasi is jöhet.

Rendőrünket azzal büntetik, hogy Koppenhágából átpakolják a világ végén lévő kisvárosba. Azt hiszi, hogy ennél unalmasabb állást nem is kaphatott volna, aztán természetesen kiderül, hogy semmi sem az aminek látszik, a felszín alatt ott egy második valóság, félelmetes titkot rejtenek az ódon házak, a helyiek élete egy másik dimenzió, magányos hősünknek egyedül kell szembeszállni az ismeretlennel, az élet és a lét fontos kérdéseire keresi a választ… De mégis jó a film.