Megértem azokat, akik nem szeretik, ha helyettük képzelik el a valóságot; ezért nem nézik meg a regények filmváltozatait, és nem hajlandók megalkudni a rendezők ötleteivel. Mégis, most Hilda Hidalgo már a vörös hajfonattal meggyőzött arról, hogy szerelmet ábrázolni így is lehet. Sőt, így kell.

A külföldi mozik magyar címei ritkán jók; a Sejtcserés támadásé például pont nem az. (Még akkor sem, ha egy csöppet a 2001-es Fejcserés támadásra hajaz.)
Keveset mutat mindabból, ami a cukorba mártott, felszínesnek ható tartalom mögött van. Pedig ez most tényleg több egy szingli-sztoris vígjátéknál.

Aki nem fogadja el a tényt, hogy a Madonna-féle fogsor (az első két fog közti pici réssel) igazi szexepil, sőt, nagyon szexi, az ne nézze meg a Szívrablókat. Ha valaki mégis így tesz, azt sem a főszereplő kissé vézna teste fogja transzba ejteni, annak ellenére, hogy ezt a karaktert a Lakótársat keresünk Romain Duris-je játssza. A Szívrablókban valami így is nagyon üt, úgyhogy ezt a filmet egyenesen tilos kihagyni – számomra az elmúlt napok egyik legnagyobb élménye volt.