A román filmrendező, Radu Jude második nagyjátékfilmje egy család válás utáni életébe enged bepillantást. Az apa, Marius (Serban Pavlu), aki egy évben csak pár napra láthatja kislányát, az 5 éves Sofie-t (Sofia Nicolaescu), most két napos tengerparti nyaralásra készül lányával. Az anya, Otilia (Michaela Sirbu) viszont mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza.

Akkor már túl voltunk egy kanárin, amikor fiam bejelentette, hogy ő mókust kér a születésnapjára – sőt, nem is kér, hanem összegyűlt pénzéből vesz. Édesapja rövid hezitálás után arra a következtetésre jutott, hogy tényleg jó ötlet. Én? Na, nem - állat nem való egy lakótelepi lakásba, mondtam, mondom és …., de jövő időről ne beszéljünk.
Mókus: vörös, ugrál és valószínűleg szórja ki a ketrecből a magokat és a forgácsot – emlékezvén Robira – a hullámos papagájra – ilyenek jutottak eszembe. Férjem „megkért, hogy törődjek bele”. És én beletörődtem. Aztán kiderült, hogy nem vörös, hanem csíkos, de a többi stimmel.

Deák Krisztina filmje a román származású svájci Aglaja Veteranyi: A gyeremek a forró puliszkába esett című önéletrajzi ihletésű regénye alapján készült. Az írónő 39 évesen öngyilkosságot követett el, ami kellőképp meghatározza a könyv, így a mozi hangulatát is.

Ha már 50. évforduló, akkor adjuk is meg a módját. És, ha már itt tartunk, miért ne választhatnám a második epizódot a világ egyik legnépszerűbb, legismertebb és egyik legsikeresebb – ha nem a legsikeresebb – filmszériájából.

Azon gondolkoztam, mostanság milyen meggondolásból készítenek el egy ilyen témájú horrort. Vajon tényleg arra alapoznak, hogy vannak, akik még nem láttak – vagy nem eleget – ördögűzős filmet, és esetleg az 1973-as verzió is kimaradt életükből?

Első szurkolói élményem a kérgesteknősök fajához kötődik. Gyerekkorom egyik kedvenc televíziós természetfilmje volt az, amelyik a teknősök tojáslerakását mutatta be, majd ahogyan az irdatlan óceán irányába kotornak a mini páncélosok, miközben a rájuk leselkedő veszélyekről a narrátor folyamatosan tájékoztat. Amikor pedig a sikeres vízbe érkezésüket látva a megkönnyebbüléstől boldogan sóhajtottam fel, akkor közölte velem a hang a tévéből, a tengert elérve kell csak igazán megküzdeniük a kicsiknek az életben maradásért. Puff neki!

Ez a film több tekintetben is egy érdekes keverék: múlt, jelen és jövő fut össze benne egyszerre modern és ugyanakkor nagyon klasszikus módon.