Be kell valljam, hogy ez volt az első film, amit Pedro Almodovartól láttam. Hiba volt, hogy eddig nem mélyültem el a munkásságában. Elképesztő! Az egész film elvarázsol, egyszerre drámai, rémisztő, elgondolkodtató, de mindenképpen maradandó élmény. Azt nem mondom, hogy havonta megnézném, mert nekem egy kicsit „durva”, de nagy valószínűséggel évekkel később is beszélni fog róla a filmes szakma. Banderas pedig kellemes meglepetés volt nekem!

Hova tud vezetni egy nap? Akár húsz másikhoz, egy felszín alatt lapuló l’amour-hoz, néhány emlékezetes mosolyteli pillanathoz és sok-sok könnyhöz, vagy egy elnyújtott szerelmi ciklushoz.

A képet fentről készítették, nem éppen madártávlatból, mert elég jól láthatóan egy férfi az akkurátusan betekert és összekötözött holttestet a búzakalászok között egy piros autóhoz vonszolja. Harmonikus kompozíció, élénk, vidám színek. Csak azt a testet nem lehet feledni, akárcsak a film nyugtalanító végét.

Füleknek szól, amelyekben megmarad az a zene és szöveg a Radioheadtől. Szemeknek, amelyek emlékezni fognak arra az arcra. Így hat a Felperzselt föld: megvan benne minden, ami égetni képes. Csak úgy észrevétlenül beleégetni a nézőbe mindazt, amit másképp elmondani nem lehet, csak százharminc percben, mondjuk épp franciául.

A zenecsatornák rongyosra játszott klipjét juttatja eszembe, csak ez nem vicces. Arról a klipről van szó, amelyikben a szereplők egymást megfertőzve speciálisan ugrálnak, figuráznak a lábukkal, továbbadják a kórt, és ettől mindjárt világvége hangulat terem. David Mackenzie mozijában is adott a fertőzés, adott a világvége is,csak a túlélési stratégia más. Hétköznapi pár. Dejavu nagyon.

Tiszta, erős film az Ismeretlen föld című legújabb spanyol-francia-mexikói alkotás. Példát mutathatna a magyar filmkészítőknek is, hogyan idézzenek meg történelmi korokat úgy, hogy ne essenek bele a téma kínálta csapdákba, és a mű még a jelennek is tükröt tartson. Icíar Bollaín rendezőnő komoly vállalkozásában sikeresen kerülte el a hamis eszményítés örvényét és az érzelgős historizálás zátonyait a történelem és az emberi érzelmek mindig viharos vizein.

Ezt a filmet csak azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha egy film nem igazán szól semmiről, és annak ellenére sincsenek benne poénok, hogy a műfaja: vígjáték. Vannak a szereplők között "nagy nevek" mégsem alakítanak olyan felejthetetlenül. A sztori sem újkeletű:vajon összeegyeztethető-e a gyereknevelés, a feleség szerep és egy jó állás?