Lassan itt az év vége, de a mozik csak most kezdenek majd igazán felpörögni. Kimondottan erőteljes filmkínálatnak nézünk ugyanis elébe: jön az Éhezők viadala befejező része, az új Star Wars film és ami mindezt nyitja az nem más mint egy újabb James Bond rész.

Azon gondolkoztam, mostanság milyen meggondolásból készítenek el egy ilyen témájú horrort. Vajon tényleg arra alapoznak, hogy vannak, akik még nem láttak – vagy nem eleget – ördögűzős filmet, és esetleg az 1973-as verzió is kimaradt életükből?

A Vadállatok könyvadaptáció egy lebilincselő thriller, rengeteg drámával megfűszerezve (dráma nélkül nincs is film).

Az alkonyi fényektől elkomorult erdőben egy fiatal lány határozott léptekkel szeli az utat. Néha megáll, a térképén pirossal bejelölt rubrikák közül egyet besatíroz, majd megy tovább. Érezhetően nem kirándul. Lélek sehol, a lány egyedül van nagyon.

Szeretnek félni az emberek! Hiába tagadjuk, az élet monotóniájának egyik legjobb ellenszere az, ha fel-lejár bennünk a rettegés, és zöldülünk az adrenalin túltengéstől.

Mindenkiben van egy kis pszichiáter. Ahogy például akadhat egy csöpp szerelő, zenész, informatikus, vagy akár kritikus. Kérdés, milyen fokon van jelen ez az illetőben, és mennyire van reálisan tisztában saját szintjével és képességeivel, hozzáállásával, nézeteivel, egyszóval önmagával.

Nem hittem el, hogy tényleg csak annyi a sztori, hogy valaki kimászik egy szálloda ablakának peronjára és le akar ugrani, míg egy nyomozó megpróbálja erről lebeszélni. Jól tettem, mert ennél többről van szó, viszont ahhoz képest, hogy thriller elég kevés az izgalom, de annál több a kiszámítható dolog.... Ez nem feltétlenül jó kombináció.