Lányok, fiatalok, vékonyak mégis felveszik a harcot a gonosszal szemben. Nagyon vártam már ezt a filmet, és ahhoz képest egy kicsit csalódtam benne. Azt gondoltam, hogy harcos amazonokat nézhetek majd ámulva, amint lekaszabolják a rosszfiúkat. Úgy ahogyan a Kill Bill-ben a Menyasszony, vagy Trinity a Mátrixban, vagy maga Lara Croft. Bevallom nagyon szeretem az ilyen női karaktereket, gondoltam itt majd rögtön öt ilyen szereplőt csodálhatok. Tévedtem.

A második részek és könyv-adaptációk kegyetlen tanulságai - miszerint mindig az első a legjobb, és a vásznon lehetetlen több száz oldalnyi akciót hozni - a Stieg Larsson-trilógia várva várt utolsó részében is igazolódni látszanak. Már az első kettőben is nehéz volt elfogadni, hogy a skandináv paradicsomok egyikében történik mindaz, ami. Ez csak hozzáad az élvezeti értékhez, sőt, a megoldáshoz is: mert emberi és szervezeti szinten is megmutatkozik, hogy olykor sem igazság, sem irgalom nem létezik; semmi sincs, csak a reváns.

Gyakran úgy érezzük, hogy sorsunk igazságtalanul formálja életünket, elveszítjük az idő feletti irányítást és terveink sem szabad akaratunkhoz hűen alakulnak. Sokszor választási kényszerhelyzetbe kerülünk személyes ambíciónk, karrierünk és szeretteink, családunk között. Úgy véljük, hogy láthatatlan erők döntenek felettünk, nevezzük azt sorsnak, vagy véletlennek. Nos, a Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) című filmben új távlatokból közelíthetjük meg ezt a kérdéskört.