A második részek és könyv-adaptációk kegyetlen tanulságai - miszerint mindig az első a legjobb, és a vásznon lehetetlen több száz oldalnyi akciót hozni - a Stieg Larsson-trilógia várva várt utolsó részében is igazolódni látszanak. Már az első kettőben is nehéz volt elfogadni, hogy a skandináv paradicsomok egyikében történik mindaz, ami. Ez csak hozzáad az élvezeti értékhez, sőt, a megoldáshoz is: mert emberi és szervezeti szinten is megmutatkozik, hogy olykor sem igazság, sem irgalom nem létezik; semmi sincs, csak a reváns.

Gyakran úgy érezzük, hogy sorsunk igazságtalanul formálja életünket, elveszítjük az idő feletti irányítást és terveink sem szabad akaratunkhoz hűen alakulnak. Sokszor választási kényszerhelyzetbe kerülünk személyes ambíciónk, karrierünk és szeretteink, családunk között. Úgy véljük, hogy láthatatlan erők döntenek felettünk, nevezzük azt sorsnak, vagy véletlennek. Nos, a Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) című filmben új távlatokból közelíthetjük meg ezt a kérdéskört.

A dánok kis nemzet nagy filmművészettel. Minden egyes alkalommal erről a tényről győz meg a mozijuk. Bár a tisztán dogma-filmek kora lecsengett, és egyik kiemelkedő rendezője ennek a formanyelvnek, Lars von Trier, is más irányba próbálkozik formabontásával, de a legtöbb dán alkotás a mai napig így is alaposan a szívbe talál.

Az animációs filmek egyik jellemző sajátja, hogy azokkal gyerekeknek próbálnak jegyet eladni. Ám ahogy a Shrek-trilógia és társai már bizonyították, felnőtt fejjel is érdemes beülni rájuk. A Rango esetében meg egyenesen ajánlott. Igazi, egyestés gengsztertörténet ez, de arra az egy estére határozottan fogyasztható. Western-lovesztori – nem csak kaméleon-rajongóknak.

Oldalak