Abból, ha egy - idealistán - jóléti államban élő ügyvéd afféle „svéd krimit” ír - és az idézőjel itt csont nélkül a műfajnak szóló elismerés -; abból nem következik, hogy anyagi gondjai vannak. Akkor sem, ha csak hazai pályán eddig 400 000 eladott példány jogdíját zsebelte be. A pénz mégis olyannyira kulcskérdésnek számít manapság, hogy a filmvásznon is megfog, sztoritól függetlenül. Az Instant dohányban ráadásul utóbbi is nagyon erős: csak a kokain, csak a reváns.

Játsszunk! Én azt mondom, 60-as évek. Erre te nevetve rávágod, Beatles, Omega, miniszoknya, farmernadrág, hippik a mezőn, párizsi diákok, Truffaut, új hullám! Aztán elkomorul az arcod, és bevillan, beszervezés, besúgás, tartótiszt. Persze erről te apádéktól tudhatsz csak, mert akkor születtél, de később mesélték, hogy hallottak valamit a szomszédról, akit egy szürkeöltönyössel láttak órákig ácsorogni két utcával lentebb.

Pusztán azért, mert kamaszként nem értenek meg. Nem tetszik a hajad színe, vagy ahogy a szemed csillog. Szűk az élettered, nem volt gyerekszobád és csak egy barátod van, hát elég ennyi? Elég indok arra, hogy borotvát és puskát ragadj? Véget vess mindennek, ami más? A huszonnyolc éves rendező szerint elég. Romain Gavras fiatal és francia. Más mentsége nincs.