A dánok kis nemzet nagy filmművészettel. Minden egyes alkalommal erről a tényről győz meg a mozijuk. Bár a tisztán dogma-filmek kora lecsengett, és egyik kiemelkedő rendezője ennek a formanyelvnek, Lars von Trier, is más irányba próbálkozik formabontásával, de a legtöbb dán alkotás a mai napig így is alaposan a szívbe talál.

Végre a hazai mozikban is bemutatják a tulsúlyos ápolónő életét bemutató 2010-es Cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI díjat nyert alkotást.

Az animációs filmek egyik jellemző sajátja, hogy azokkal gyerekeknek próbálnak jegyet eladni. Ám ahogy a Shrek-trilógia és társai már bizonyították, felnőtt fejjel is érdemes beülni rájuk. A Rango esetében meg egyenesen ajánlott. Igazi, egyestés gengsztertörténet ez, de arra az egy estére határozottan fogyasztható. Western-lovesztori – nem csak kaméleon-rajongóknak.

Könnyen emészthető, vicces, néhol kicsit gusztustalan poénokkal tarkított átlagos amerikai vígjáték a rettentően megöregedett Owen Wilsonnal.
Ez így elsőre nem tűnik túl biztatónak, de sajnos ez az igazság. Bár tény, hogy nem is vártam ennél sokkal többet, szóval, ha kikapcsolódásra vágysz akkor jó választás ez a film! Elsőre kicsit furcsának találtam a magyar címet, még úgyis, hogy Elhajtási engedélynek olvastam jó ideig. A moziban szembesültem azzal, hogy Elhajlási engedélyről van szó, ami egyébként érthetővé válik a film folyamán.

Danny Boyle, ha csak ennyit tudok a 127 óra című filmről, vagyis hogy a Trainspotting kultfilm angol rendezője jegyzi az új amerikai-angol életrajzi drámát, már önmagában ez a tény is igen kíváncsivá tett volna. A rendező nevét látva a plakáton, éreztem, ezúttal is nagy dózisban kapom az adrenalint, az erős képek keltette hangulatot és váratlan látványt, és nem utolsó sorban egy elképesztő történet döbbenetét.