Kiszámíthatatlan vándor a magány. Érkezését nem jelenti be, nem lehet tudni, mikor bukkan fel, és ha már befészkelte magát az életünkbe, nem sejtjük, meddig nézünk vele farkasszemet a nappali átható csendjében.

A farkasok visszatérnek, csak ezúttal nem Vegasba, hanem Thaiföldre mennek. A három jó bari (hogy Allen régi dalára utaljak) ismét összetart, hogy rájöjjenek mi is történt az éjszaka!? Mióta Doug (Justin Bartha) megnősült két év telt el. Most Stu készül feleségül venni egy gyönyörű lányt, akinek szülei Thaiföldön élnek, így az egész csapat nekivág a 16 órás útnak.

Hol volt, hol nem volt… de érdekes még egyáltalán a történet?

A táj lenyűgöző, a sztori mégis elég kopár, olyan, mint a sivatag, ahol játszódik a történet. Nem az a film, amit újra és újra szívesen leülnék megnézni. Nekem elég unalmas volt és túl nyomasztó ahhoz, hogy megkedveljem.

Kevés film ér meg több részt. A kalóz történetekről azonban számtalan bőrt le lehet húzni, amivel az alkotók is tisztában vannak. A sorozat legújabb részére 4 évet kellett várni de nem hiába, ugyanis az Ismeretlen vizeken az utóbbi idők legizgalmasabb kalandfilmje.

A Jégkorszak második és harmadik részének rendezője ezúttal Rio de Janeiroba kalauzol minket, hogy nyomon kövessük két kihalófélben lévő papagáj kalandjait! Gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt ajánlom. Humor, kaland, és happy end: minden megvan benne, ami egy jó animációs filmhez kell.

Gyakran csak étteremben vagy koncerten keressük az autentikusat, moziélményben nem annyira; és mióta hipermodern háromdimenziós-animációkkal próbálják legális filmfogyasztásra ösztönözni a nézőt - minőségibb képpel-hanggal, hogy csak szélesvásznon legyen élmény -, az ilyesmi gyakran nem is nagyon hatja meg. A Winter’s Bone az érzékeny kivételeknek szól: garantáltan megható mozi.