A címet azért választottam, mert erre a filmre szó szerint igaz. A három főszereplőnek ugyanis annyira rosszak a munkakörülményeik (őrült fönökeik miatt), hogy az egyetlen megoldásnak a halált látják. Nem a sajátjukat, hanem feletteseikét. Ám tévedés ne essék ez nem egy krimi, hanem vígjáték, így nyilván arról szól, hogyan ügyetlenkedik végig a "kivégzéseket". Egyszer érdemes megnézni ezt az amerikai vígjátékot.

Én a magam nevében, nem kérek több olyan filmet, ahol a számítógéppel feltuningolt állatok beszélnek. Ami Doktor Doolitlenek még működött, az már Brendan Freasernek nem, a Drágán add a rétedetben. Most Kevin James is befürdött a beszélő állatokkal!

Be kell valljam, hogy ez volt az első film, amit Pedro Almodovartól láttam. Hiba volt, hogy eddig nem mélyültem el a munkásságában. Elképesztő! Az egész film elvarázsol, egyszerre drámai, rémisztő, elgondolkodtató, de mindenképpen maradandó élmény. Azt nem mondom, hogy havonta megnézném, mert nekem egy kicsit „durva”, de nagy valószínűséggel évekkel később is beszélni fog róla a filmes szakma. Banderas pedig kellemes meglepetés volt nekem!

Hova tud vezetni egy nap? Akár húsz másikhoz, egy felszín alatt lapuló l’amour-hoz, néhány emlékezetes mosolyteli pillanathoz és sok-sok könnyhöz, vagy egy elnyújtott szerelmi ciklushoz.

A képet fentről készítették, nem éppen madártávlatból, mert elég jól láthatóan egy férfi az akkurátusan betekert és összekötözött holttestet a búzakalászok között egy piros autóhoz vonszolja. Harmonikus kompozíció, élénk, vidám színek. Csak azt a testet nem lehet feledni, akárcsak a film nyugtalanító végét.

Füleknek szól, amelyekben megmarad az a zene és szöveg a Radioheadtől. Szemeknek, amelyek emlékezni fognak arra az arcra. Így hat a Felperzselt föld: megvan benne minden, ami égetni képes. Csak úgy észrevétlenül beleégetni a nézőbe mindazt, amit másképp elmondani nem lehet, csak százharminc percben, mondjuk épp franciául.