A játéktér egy kisváros sivár díszletei. A 70-es évek designja köszön vissza a falakról, a berendezési tárgyakról. Lakások, amelyek nem otthonok, leginkább egy elhanyagolt vasúti restire emlékeztetnek. Egy börtön, ahol a céltalanná vált életek viselői morzsolják mindennapjaikat. A lakásokban és a börtönben élők várakoznak, egyformán és ugyanazzal a sóvárgással a tekintetükben, zsigereikben, hogy történjen már valami. Azt vesszük észre, hogy a kint élők szabadsága sokszor alig különbözik a börtönben rekedt életektől. A történet hősei a várakozás rabságában a tánchoz, a tangóhoz menekülnek.

2012-ben a Disney magasra tette a mércét, és három jelentősebb filmjét is piacra (mozikba) dobta, köztük a kis tündér legújabb kalandjainak egész estés változatát. Az mondjuk igaz, hogy ez is egy olyan franchise, ami bármeddig vihető, hiszen a kis zöld tündér bármikor képes bajba kerülni. Most éppen az évszakokkal kerül konfliktusba, de ami ennél izgalmasabb, hogy rátalál a testvérére. 

Judd Apatow rendező mindig elég sajátosan (talán egy picit túl őszintén) beszél az emberi kapcsolatokról, vagy inkább azok negatívumairól, hátul ütőiről, tabukról. A két főszereplő Paul Rudd és Leslie Mann sem ismeretlen név, ráadásul a szarkasztikus humor nagyágyúi, ami ehhez a filmhez feltétlenül szükséges! Tanulságos és rendkívül őszinte, szókimondó vígjáték ez, amiből talán egy picit jobban megértjük mi magunk is a saját párunkat.

Nincs Internet, sem TV, VHS, DVD, 3D,... Ezeket még bőven nem találták fel. A hatalmas, nyirkos hálóhelységeket, a titkos járatokat bújtató könyvtárszobákat is gyertya-rengetegek, olajlámpák világítják meg. Az ember ez idő tájt életét sokkal inkább a természet törvényeihez igazította, idomult hozzá és csodálta, mégis talán még sosem vágyott jobban arra, hogy birtokba vehesse és irányítani tudja.

Lezárult az utóbbi évek egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő film, a Twilight korszaka. Azt hiszem, hogy a siker egyik legnagyobb kulcsa, hogy elaglább annyi utálója van, mint amennyi rajongója. A sztori most természetesen ott folytatódik ahol az előző abba maradt, ám az meglepő (legalábbis számomra), hogy talán ez az epizód sikerült a legjobban (bár idén ez a film kapta a legtöbb Aranymálna díjat). Én a véleményemet a többi résszel összehasonlítva mondom, azokhoz képest ez egy izgalmasabb sztori, bár még mindig állítom, hogy jobb lett volna egyben hagyni a két epizódot. Kivételesen meg kell dicsérnem Kristen Stewart-ot, akinek arcán már legalább három-négy féle érzelem is leolvasható volt a közel két óra alatt, nála ez már hatalmas fejlődés.

Ha már az imént cikkeztem a tavalyi év Legjobb női főszereplőjéről, akkor jöjjön az idei Oscar győztes, Jennifer Lawrence. Szegényke a gálán megbotlott, amikor a szobrocskát akarta átvenni, de karrierjében eddig nem tudott hibázni a mindössze 22 éves lány. Már első komolyabb szerepéért is Oscarra jelölték (Winter's Bone), aztán feltűnt az Éhezők viadalában, most pedig besöpört egy Oscart, és nem is méltatlanul. Számomra az egyik legjobb film, amit az utóbbi min. fél évben láttam, bárkinek merem ajánlani.

Bár a film 2011-es nálunk csak 2012 tavaszán került a mozikba, de megérte a sok várakozást. Én nagy Monroe rajongó vagyok, úgyhogy egy kicsit féltem attól, hogy Michelle Williams mit hoz majd ki a szerepből. Utólag belátom, hogy nem kellett volna megijednem, mert alkalmasabb színésznőt nem is találhattak volna. Williams karrierje az utóbbi években igencsak felfelé ível, talán emiatt is bízta rá a rendező, Simon Curtis ezt az ikonikus karaktert. Tulajdonképpen nem is volt meglepő, hogy alakításáért Michelle Williams Golden Globe-ot kapott és Oscarra is jelölték 2012-ben.

Oldalak