Mit jelent nekem a viasz-mosolyú Paris Hilton vagy az édes élettől kissé pisla tekintetű Lindsay Lohan, netán a kifogástalan megjelenésű Orlando Bloom? Semmit. És ha nyeretlen kamasz lennék? Nem tudom, csak Alain Delon képére emlékszem a falamon, amire egy elborult pillanatomban csókot nyomtam. Tehát arra igenis jól emlékszem, hogy lehet rajongani valakiért. A filmjeiért is, A párducért, a Rocco és fivéreiért, és a Zorroért is totál odavoltam. Egy serdülő lélek megszállottan keresi példaképeit. 

A vonaton Bécs felé utazva éreztem hasonlót, mint amikor a Csatahajó című amerikai sci-fit ültem végig a moziban. Akkor ölemben egy jó könyvvel vártam, hogy kifusson a szerelvény a pályaudvarról, és már előre éreztem a három óra olvasásának ízét a zsigereimben.

Az alkonyi fényektől elkomorult erdőben egy fiatal lány határozott léptekkel szeli az utat. Néha megáll, a térképén pirossal bejelölt rubrikák közül egyet besatíroz, majd megy tovább. Érezhetően nem kirándul. Lélek sehol, a lány egyedül van nagyon.

Eleinte a dózisra gyanakodtam. Nézem a Csempészek című akciófilmet, és érzem, már nem elég az X mennyiségű hulla, sem a golyó ütötte sebből kifröccsenő vér, sem a tisztes mennyiségű „fakkingolás”, ülök a moziban, és figyelem az adrenalin szintemet, de az valahogy egyáltalán nem akar emelkedni.

Ha egy újabb könyvadaptáció megjelenése a vásznon efféle eredményhez vezet, akkor az olvasó képzeletében élő ideált kár volna dolby surroundban fölülmúlni. A szingli fejvadász minden alkotója szerint éppen olyan, mint a regényhős Stephanie Plum, azaz sziporkázó, vicces és emberi. De ezek az alkotók nem találkozhattak azzal a magyar szinkronnal, ami az egész Stephanie Plum-jelenséget, és így a filmet is - nem direkt - egészen élvezhetetlen mélységbe taszítja.

Félénk és nagyon merész is. Jó példa Terrence Malick skizoid jellemvonásaira, hogy a rendező nem vette át az Arany Pálmát Cannes-ban Az élet fájáért. Inkább a producerét küldte porondra, akit a szakma legalább annyira (el)ismer. De a szakma olykor igen kis szelet, a műértő néző pedig kihalófélben van: nem biztos, hogy úgy ért Malick nyelvén, ahogy R. De Niro.

Megint egy modern Micimackó; egy nagyon őszinte, görbe tükör. Sok high-tech és sok érzelem. Egy karácsonyi gyermek-mozi kritikája – felnőtteknek.