Mint a fekete szemeteszsákok zörgése,amikbe elpakolják az életeket: onnan kezdődnek az emlékek. A memória csodálatos hatalma fog kézen, és visz magával: szigorúan a thatcher-i szemszögből. Nincs is más nő az egész Alsóházban, csak ő. Ilyen a megbocsátható emlékezet, és ilyen film A Vaslady.

Múlt héten nálunk is estartolt a legújabb kémfilm, amelyben a főszereplő nagyon nem hasonílt James Bond-hoz, Jason Bourne-hoz, vagy Ethan Hunt-hoz, de ezzel nincs is semm baj. Gary Oldman vastag keretes szemüvegében, ballonkabátjában remekül alakítja a fondorlatos, átverhetetlen nyugdíjas(?) ügynököt.

A film témája egy olyan dolog, amit igazából a filmkészítők nem szívesen vesznek elő, főleg nem akkor, ha vígjátékot akarnak készíteni. (Bár hozzá kell tenni, hogy a Fifti-fifti ún. dramedy, azaz a dráma és a vígjátéka egyfajta elegye). A film egy betegség körül forog, méghozzá a rákról. Senki ne ijedjen meg ettől, mert én magam sem szeretek súlyos betegekről filmet nézni, de a Fifti-fiftit imádtam.

Az ünnepi láz miatt eddig nem volt rá időm, hogy írjak Sas Tamás legújabb rendezéséről, ami a 2007-es S.O.S. Szerelem folytatása. Bár nem mondhatnám, hogy túl sok köze van hozzá. Talán az alaptörténet valamelyest hasonlít, hiszen itt is ugyanaz a társkereső cég mozgatja a szálakat. Az akkori Csányi-Fenyő-Ulmann triót most Hujber-Árpa-Hevér hármasa váltotta fel.

Oldalak